1949-ben a palenquei Feliratok Templomának feltárása során Alberto Ruz Lhuillier, az ásatást vezető mexikói régész a piramis tetején levő templom belső helyiségében az egyik padlólapba mélyített lyukakra lett figyelmes. Amint az ezekbe helyezett kődugókat eltávolították, rájött, hogy a lyukakat a kőlap kötelekkel történő beemelésére használták. Miután a kőlapot fölemelték, egy törmelékkel teli akna tátongott a kutatók előtt, ami valójában a piramis szívébe vezető lépcső lejárata volt. Az utolsó látogatók által felhalmozott kőből, mészből és földből álló, összetömörödött törmelék eltávolítása négy ásatási idényt vett igénybe. A régészek 25 méter mélyen hatoltak a piramis belsejébe, amikor a lépcső egy rövid folyosóba torkollott. A folyosó végén, egy lepecsételt kőajtó előtt hat, feltehetően feláldozott ifjú csontvázára akadtak.
A palenquei Feliratok Temploma (a szerző felvétele)
A háromszög alakú ajtó 1952. június 13-án tárult fel. Amikor az elemlámpák sápadt fénycsóvái bevilágítottak a kamra sötétjébe a kutatók szeme előtt a maja régészet világában mind az idáig elképzelhetetlen látvány tárult fel. Egy finom stukkódíszekkel borított álboltozatos kamra. A mennyezetről aláfüggő cseppkövek hálóján át egy hatalmas kőtömb sejlett fel, amely csaknem az egész kamrát elfoglalta. Tetejére majd egy méterrel hosszabb kőlapot helyeztek. Vajon mi lehetett az a hatalmas, közel 20 tonnás mészkőtömb? Tömör vagy esetleg valamilyen üreget rejt? Hasonló olmék leletekből kiindulva Alberto Ruz először oltárnak vélte, majd arra gondolt, hogy egy gazdag áldozati együttest rejtő óriási láda.
Pakal sírboltja (Pataky Zsolt felvétele)
A válaszra még hónapokat kellett várni, amíg Ruz megbízást nem kapott a feltárás folytatására. Amikor végre folytatódhatott a feltárás, Ruz először azt akarta kideríteni, hogy tartalmaz-e valamilyen üreget a kőtömb. Ezért úgy döntött, hogy egy vékony lyukat fúrnak bele. Néhány nappal később a fúró egy üregbe hatolt, majd a lyukon át bevezetett drót vége vörösre színeződött. Ettől a pillanattól kezdve nem volt kétséges, fel kell emelni a kőtömböt borító táblát. Erre 1952. november 27-én került sor, 1269 évvel és három hónappal azt követően, hogy odahelyezték. A szűk kamrában autóemelők segítségével milliméterről milliméterre haladva emelték fel az öttonnás kőlapot, hogy sérülését elkerüljék. Amint ez annyira sikerült, hogy bepillanthattak alá, egy furcsa formájú üreg rajzolódott ki. Első pillantásra egy halra emlékeztetett, és egy tökéletesen beleilleszkedő kőtömb töltötte ki, amelybe ugyanúgy, mint a templom padlójába, négy, kődugóval lezárt lyukat fúrtak. Kettőt eltávolítottak, majd az egyiken bevilágítottak, a másikon pedig Ruz bepillantott az üregbe. Szeme előtt néhány jáde darab és egy vörös festékkel borított koponya sejlett fel!
Ilyen felfedezésben előtte az amerikai kontinensen még senkinek sem lehetett része. Egy maja uralkodó – mert immáron másról már szó sem lehetett – érintetlen sírboltja egy piramis belsejében! Egészen addig a régészek meg voltak győződve arról, hogy a maja piramisokat soha nem használták temetkezési célokra, csupán templomok alépítményeként. Azóta a különböző maja városokban sorra tárták fel az uralkodói sírokat, a palenqueihez foghatót, azonban soha többé.
A maja régészetben ugyan nem ez volt az első alkalom, hogy épületet találtak egy másik alatt, de itt nem arról volt szó, hogy egy korábbi épületet belefoglaltak egy másikba, vagy a piramisba utólag ástak egy sírt, hanem a piramis, a boltozatos kripta és az oda levezető lépcső egyetlen építészeti egységet alkotott: együtt tervezték és építették meg. Így tehát a palenquei sír felfedezését követően újra kellett definiálni az amerikai piramis fogalmát.
A palenquei Feliratok Templomának belső szerkezete (Simon Martin–Nikolai Grube: Chronicle of the Maya Kings and Queens nyomán)
A sírkamrában talált szarkofág belsejében fekvő csontvázat élénkvörös cinóberrel, az élet szimbólumával hintették be. A csontokat jáde ékszerek tömege borította, az elhunyt fejét pompás diadém koronázta, füleiben vésett motívumokkal ékesített korongokat viselt. Arcát egy darabjaira hullott, több száz jádelemezkéből álló mozaikmaszk fedte, mellét 189 csöves gyöngyből álló kilencsoros gallér takarta. A maják számára a jáde zöldje a fejlődő kukorica szimbóluma volt. Számukra a kukorica és a jáde egyenlő volt a legértékesebbel, az élettel. Ezért és ritkasága miatt kapott olyan nagy szerepet az áldozati együttesekben és az uralkodók viseletében, életükben és haláluk után egyaránt.
Pakal halotti ékszerei (Mexikóváros, Museo Nacional de Antropología)
Az elhunytat rejtő szarkofág fedőlapja máig a leghíresebb maja szobrászati alkotás. Egy alvilág torkából menekülő uralkodó feltámadásának finoman metszett tanúbizonysága, peremén hosszú felirattal, amely neveket és dátumokat tartalmazott: i. sz. 603. március 24., 615. július 26. és 683. augusztus 28. Egy uralkodó hosszú életének legfőbb állomásai: születés, trónra lépés, halál. A fedőlapon található szöveg pedig elárulta, hogy a sírban fekvő férfi K’inich Janaab Pakal (Ragyogó ? Pajzs), Palenque uralkodója
Pakal szarkofágjának fedőlapja
Ő az, aki a maja kozmológia axis mundija a mitikus madárral megkoronázott világfa alatt a Kukoricaisten szoknyájában látható, egyes vélemények szerint amint halála pillanatában a Földszörny torkába zuhan, míg mások szerint éppen amint az alvilág torkából kiszabadulva újjászületik, készen arra – akármelyik pillanatot ragadjuk is meg –, hogy a világfán felhágva a mennybe jusson. Ez az újjászületés történhetett Napistenként, ahogy a maja világkép szerint az égitest minden alkonyatot követően az alvilág lépcsőzetes szintjeit követve az éjszaka sötétjébe merül, hogy hajnalban ismét megkezdje fokról-fokra való emelkedését egészen a delelőig. De a jelenetet értelmezhetjük úgy is, hogy az uralkodó Kukoricaistenként – erre utalt a vele együtt eltemetett számtalan jáde ékszer –, amint a földbe ültetett mag, várja feltámadását a misztikus hegyet jelképező piramis belsejében, a világmindenség centrumában. Ennek a folyamatnak minden másnál plasztikusabb megjelenítése áll előttünk a berlini Néprajzi Múzeum egyik vésett díszű vázáján, amelyen piramis belsejében eltemetett halottakból kisarjadó élet/világfákat jelenítettek meg, éppen úgy, ahogy Pakal őseit szarkofágjának oldalain.
Uralkodó temetése és újjászületése az ún. berlini vázán (Nikolai Grube: Los Mayas Una civilización milenaria nyomán)
Pakal sírjáról és a maja kultúráról további részletek a hamarosan megjelenő Égi királyok – Földi istenek című kötetben
