A perui tengerparton az északi Lambayequétől a déli Nascáig százával, ha nem ezrével magasodnak az adobéból, azaz vályogtéglából emelt lépcsős piramisok. Ezek bizonyos vonatkozásban eltérnek az óvilági és a mexikói piramisoktól, míg másokban megegyeznek velük.

A perui piramisépítészet kezdetei i. e. 3000 tájára, a rétegzett társadalom kialakulásának kezdeteire nyúlnak vissza. A tengerparton akkor kezdtek el csonka gúla formájú, kőből, földből összehordott építményeket emelni. Az ezek tetején elhelyezett, befelé egyre kisebbedő, labirintusszerű folyosón át megközelíthető szertartási épületekhez és udvarokhoz a piramis előtti térről egy rámpán lehetett feljutni. Az említett forma és funkció aztán egészen a spanyol hódításig fennmaradt, a legnagyobb, negyvenméteres magasságot elérő piramisokat azonban a moche és a Lambayeque-kultúra idején emelték.

Az utolsó moche főváros, Pampa Grande főpiramisa

Építőanyaguk, az agyag és főként a homok a sivatagos perui tengerparton korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre. Vízzel oldott keveréküket formába öntötték, és szabad kézzel vagy formában tégla vagy cipó alakúra formálták, majd égetés nélkül megszárították. A fában szűkölködő vidéken ekkora mennyiségben nem tudtak téglát égetni, de tulajdonképpen nem is volt rá szükség, mivel a kiszáradás során szinte a bennük levő teljes vízmennyiséget elveszítő téglák rendkívül szilárdakká váltak. Egészen az igen ritkán, de időről időre előforduló, El Niño-jelenség okozta nagyobb esőkig. Ekkor, mint a vízbe dobott pezsgőtabletta, szinte szétmállanak. Ezért láthatunk minden ilyen romterületen vízerózióra utaló nyomokat, ami néhány évszázad múltán az ilyen anyagból épített ősi települések elkerülhetetlen pusztulásához vezet.

Erózió által súlyosan károsított túcumei piramisok

A korábbi piramisok kizárólag különböző módon kötésbe rakott adobetéglákból készültek. A téglák közeit habarccsal töltötték ki, a piramis felületét vakolták, és polikróm domborművekkel ékesítették. Számos piramis esetében, például a Huaca de la Lunánál megfigyelhető, hogy az adobetéglákat oszlopokba rakták, és a téglákat a legkülönbözőbb bélyegekkel jelölték meg. A legvalószínűbb magyarázat szerint a piramisokat különböző településekről való munkacsapatok építették, és egy-egy oszlopot egy-egy ilyen csapat emelt, bélyegeikkel megjelölve az általuk készített téglákat.

Freskórészlet a Huaca de la Luna tetejéről

Az i. sz. I. évezred második felétől emelt építmények javarészt már kazettás szerkezetűek: az adobefalak által határolt kazetták közötti üregeket földdel, agyaggal, adobetörmelékkel töltötték fel, tetejükre kőzúzalékot szórtak, és rendkívül kemény, időtálló algarrobo- (Prosopis juliflora-) gerendákat, valamint gyékényfonatokat fektettek. Erre került az újabb kazettasor. Az alapozás nélküli építmények szilárdságát a fölfelé lépcsőzetesen egyre kisebbedő gúlaszerkezet biztosította. A feljutáshoz rámpát létesítettek, aminek vonalát, ha elegendő szabad tér nem állt rendelkezésre, akár többször is megtörték, lásd például a túcumei piramisokat.

Maguk a piramisok elsősorban szertartási épületek alapzataként szolgáltak, de sírokat is találtak bennük, amint erről az utóbbi évtizedek legszenzációsabb perui felfedezése, a sipáni síregyüttes is tanúskodik. A piramisok közti területeket alacsonyabb építmények, falak által körülfogott területek foglalták el, itt kaptak helyet az előkelők lakóépületei, a kézművesek műhelyei, és ezek szolgáltak különféle közösségi eseményekkor a városban és környező falvakban élők gyülekezőhelyeiként, de temetkezési helyként is.

A legnagyobb "vályogváros": Chan Chan, a Chimú Birodalom fővárosa

Ezek miatt a gazdag sírok miatt kezdték el fosztogatni a perui piramisokat már a koloniális idők kezdetétől. A Nappiramis esetében a spanyolok egyenesen odáig vetemedtek, hogy a piramis nagyobbik felét a Moche folyó elterelt vizével mosatták el. A piramisrablás igazi korszaka azonban a 19. század második felével érkezett el a nyugati múzeumok kielégíthetetlen éhségének köszönhetően. Az ősi pirmisok rombolásának sajátos formáját kéopviselek azok az esetek, amikor a mai települések közelében álló piramisokat azért rombolják le, hogy építőanyagukat újrahasznosítsák.

Piramis anyagának kitermelése Túcumében