Éppen hetven éve annak, hogy Kon Tikiről elnevezett balsafa tutajának fedélzetén Thor Heyerdahl kihajózott a perui Callao kikötőjéből. Utazásának célja annak bizonyítása volt, hogy a polinéziai szigeteket az amerikai kontinens civilizációinak hordozói népesítették be. Több évtizedes pályafutását e tétel igazolásának rendelte alá. Erre kereste a választ életének utolsó nagy „expedíciója” során a perui Túcumében is éppen huszonöt évvel ezelőtt. Ekkor már évek óta foglalkoztatta egy olyan ősi város megtalálása, ahol bizonyítékot szerezhetett volna egy Peruból kiinduló tengeri utazásra. Kérdéseit feltette Walter Alvának is, aki néhány évvel korábban világhírre tett szert a sipáni királysírok feltárásával. A perui régész az észak-perui tengerparton fekvő Túcumét ajánlotta Heyerdahl figyelmébe. A maga több mint két négyzetkilométeres kiterjedésével és kéttucatnyi hatalmas piramisával Túcume Peru egyik legnagyobb romvárosa. Noha hosszú évtizedek ismert volt, térkép is készült róla, ásatást soha nem végeztek ott.
A csaknem 40 méter magas I. piramis Túcumében (a szerző felvétele)
A Thor Heyerdahl által megkezdett ásatások során több hatalmas piramist is feltártak, és ezek egyikében megtalálták a város utolsó inka helytartójának sírját, tizenhat vele együtt eltemetett nő maradványaival együtt. Az igazi szenzációt azonban a város peremén álló egyik jelentéktelen kiterjedésű domb szolgáltatta, amikor a régészek egy sírrablók által hátrahagyott gödör vizsgálata során egy különös domborműre bukkantak. A dombormű egy olyan tengeri jelenetet ábrázolt, amelynek centrumában két hajó volt látható, rajtuk emberi és madár attribútumokat mutató mitikus lényekkel.
A Huaca de Balsas domborműve feltárás közben 1992-ben (a szerző felvétele)
Heyerdahl számára ez az oly régóta keresett döntő bizonyítékot jelentette. Egy 16. századi spanyol krónika szerint ugyanis az ősidőkben idegen uralkodó lépett partra Peruban, ahol királyságot alapított. Hosszú évekig uralkodott, és amikor elhunyt, halálát el akarták titkolni alattvalói elől. Ezért azt terjesztették el, hogy madárrá változott, és az óceánon át nyugat felé repült. Heyerdahl úgy vélte, hogy a kis halom alatt felfedezett dombormű a spanyolok által feljegyzett mítosz valóságot igazoló bizonyítéka. Hosszú életéből hátralevő tíz évét ebben a hitben élte le.
A feltárást vezető Alfredo Narvaez (b.), Arne Skjølsvold az oslói Kon Tiki Múzeum régésze (k.) és Thor Heyerdahl (j.) 1992-ben
A tudomány és a kutatás azonban nem áll meg. A kétezres években tovább folytatták a hajókról elnevezett Huaca las Balsas feltárását, és kiderült, hogy az egy olyan előkelő lakónegyed része volt, amelyet az évszázadok során többször is megújítottak, ennek során pedig újabb és újabb domborművekkel ékesítették a sírrablók által megbolygatott falat.
A Huaca de Balsas a 2010-es ásatást követően. Az 1992-ben feltárt dombormű a kép jobb szélén, az újabbak középen találhatók
Ezek ugyancsak tengeri jelenetet ábrázoltak, s az egyik közülük igen beszédes volt. Hasonló témájú leletek segítségével azonosítható volt, hogy olyan kagylóhalászatot ábrázol, amikor hajóról kötéllel alámerülő búvárok Spondylus kagylókat hoznak a felszínre. Ezek a kagylók a perui–ecuadori határterületig terjedő meleg tengerekben fordulnak elő, és azért halászták őket óriási mennyiségben, hogy apró figurákat készítsenek a héjukból. Ezek aztán egészen az argentínai hegycsúcsokig eljutottak, hogy ott aztán esővarázsló szobrocskaként, feláldozott gyermekek mellett temessék el őket. Mindebből arra következtethetünk, hogy a Huaca de Balsast ékesítő domborművek olyan eseményeket ábrázoltak, amelyek sokkal inkább helyi rituális aktusokkal, semmint távoli polinéziai szigetekkel voltak kapcsolatban.
Spondylus halászatot ábrázoló dombormű (forrás: Lambayeque nuevos horizontes de la arqueología peruana)
