A cuscói jezsuita templom bejáratának átellenes oldalait két azonos témájú festmény díszíti. Mindkettőn egy spanyol nemes ifjú és egy helyi előkelő lány kézfogója látható. A két festmény közül azonban a baloldali az igazán izgalmas. Elsősorban a vőlegény és az ifjú ara személye miatt. Az előbbi Martín García Oñas de Loyola spanyol kapitány, Loyalai Szent Ignác unokaöccse, az utóbbi egy inka hercegnő, Clara Beatriz Coya, Sayri Tupac inka lánya. Az ifjú európai ruhát visel, az ara hagyományos inka viseletben látható, csakúgy, mint a mögötte álló inka előkelők, az esküvő idején már halott apja és nagybátyja. Akár azt is mondhatnánk: két nép, két kultúra, két világ békés találkozása, egymásba olvadása. Erről azonban szó sincs. A vőlegény, a Cuscóban lefejezett utolsó inka uralkodó, Tupac Amaru foglyul ejtője, a menyasszony Tupac Amaru unokahúga!
Martín García Oñas de Loyola és Clara Beatriz Coya kézfogója a cuscói jezsuita templom festményén
Micsoda kézfogó! Milyen érdek, milyen erő vehette rá az inka hercegnőt, hogy hozzámenjen ahhoz, aki hóhérkézre juttatta nagybátyját, és megadta a kegyelemdöfést a korabeli világ egyik leghatalmasabb birodalmának, a hazájának? S egyáltalán mi vezethetett odáig, hogy egy maroknyi spanyol katona foglyul ejtse az őserdőben űzött vadként menekülő és megbúvó inka uralkodót?
Hogy az eseményeket megértsük éppen ötven évet kell visszamennünk az időben.
1522-ben egy Panamából kiinduló spanyol expedíció jutott el a kolumbiai San Juan folyóig. Ez az expedíció adott hírt elsőnek egy Virúnak vagy Birúnak nevezett törzsről, vagy annak a főnökéről, ami aztán a messze délen fekvő vidék elnevezésévé vált Peru formában.
Az expedícióból visszatért hajókat három egymással nagy felfedezésekre szövetkezett férfi szerezte meg: Francisco Pizarro, egy mindenre elszánt kalandor, egy másik katona, Diego de Almagro, aki Pizarro alvezére lett és egy pap, Hernando de Luque, aki az expedíció pénzügyi fedezetét szerezte meg. Az 1524 novemberében elindult és 1525-ben visszatért első expedíció ugyancsak a San Juan folyóig jutott.
Franisco Pizaro (1478-1541)
Az elkövetkező évek expedíciói során a három felfedező egyre délebbre hatolt a part mentén, mígnem 1526-ban elsőként keresztezték az Egyenlítőt, és kerültek kapcsolatba az Inka Birodalommal egy egzotikus cikkeket szállító balsatutaj formájában. A trópusi éghajlat, az indiánok ismétlődő támadásai, az éhség és a szomjúság azonban valósággal megtizedelte a spanyolokat. Az ecuadori partok előtti Gallo-szigeten táborozó, reményvesztett conquistadorok a visszatérés mellett döntöttek. Ekkor a hagyomány szerint Pizarro kardjával egy vonalat rajzolt a homokba, és választás elé állította katonáit: aki vele tart tovább délre, lépje át a vonalat. 13 bátor társa akadt. Az Inka Birodalom későbbi meghódítói. A csapat tovább haladt a Guayaquili-öbölbe, és először pillantott meg egy inka várost, Tumbest.
A Gallo-szigeti eset, Lima, Katedrális, Pizarro sírját rejtő kápolna
Minden készen állt tehát az ősi Amerika legnagyobb birodalmának leigázására. Már csak a királyi jóváhagyásra volt szükség. Az 1529-ben Toledóban megszületett szerződés felhatalmazta Pizarrót Peru felfedezésére és meghódítására, egyúttal kinevezte annak kormányzójává és főkapitányává.
Pizarro harmadik és döntő útjára 1530. december 27-én indult el Panamából mintegy 180 harcossal és 37 lóval, majd szállt partra a Guayaquili-öbölben található Puná-szigeten. A spanyol hódítók Peru földjére 1532 áprilisában Tumbesnél léptek. Innen a tengerparton haladtak dél felé, majd a hegyvidéken folytatták útjukat, míg 1532. november 15-én Cajamarcába nem érkeztek, amelyhez közeli hévforrásoknál táborozott az inka polgárháborúban győzelemre álló Atahualpa inka több tízezres hadseregével. A két szemben álló fél a következő napon találkozott egymással Cajamarca főterén, ahol a spanyolok egy meglepetésszerű támadással foglyul ejtették a kíséretével a találkozóra érkező Atahualpát.
Noha Pizarro és foglya abban egyeztek meg, hogy szabadsága fejében Atahualpa a spanyoloknak adja kincseit, a váltságdíjként kapott több mint 11 tonna aranytárgy, amelyet a spanyolok 6 tonnánál is többre rúgó 22,5 karátos aranytömbbé olvasztottak, nem szólva az ennél is nagyobb mennyiségű ezüstről, még inkább felkorbácsolta a spanyolok kielégíthetetlen kincsszomját. Mi rejtőzhet még Cuscóban, a birodalom fővárosában? Tehát, irány Cusco! De mit tegyenek az Inka Birodalom szívébe vezető úton potenciális veszélyt jelentő Atahualpával, aki már amúgy is értékét vesztette számukra? A döntés nem késett sokáig. Atahualpát halálra ítélték, és 1533. július 26-án Cajamarcában kivégezték.
Atahualpa kivégzése (forrás: Felipe Guaman Poma de Ayala: El primer nueva corónica y buen gobierno)
Ezt követően az inkák több alkalommal is próbálták megállítani a dél felé nyomuló spanyolokat, de minden alkalommal vereséget szenvedtek. Az utolsó kísérletet Cusco kapui előtt tették. Itt sikerült feltartóztatniuk a spanyolokat, három lovukat megölték, és sokat megsebesítettek közülük, ám másnap hajnalra az inka sereg szétoszlott, és 1533. november 15-én a Francisco Pizarro vezette spanyolok ellenállás nélkül bevonultak Cuscóba, az inkák fővárosába. Következett a város kifosztása. A spanyolok nem kímélték az inka Naptemplom kincseit sem. Ismét több száz kg aranyat és ezüstöt olvasztottak be. A Naptemplom faláról eltávolított zsákmányként kapott aranykorongot új tulajdonosa egyetlen éjszaka alatt elkockázta. Az Inka Birodalom fővárosának elfoglalása azonban még nem jelentette automatikusan a birodalom fölötti uralom megszerzését. Noha szimbolikus központja a spanyolok kezére került, a vidék továbbra is inka maradt. A birodalom különböző részein többé-kevésbé érintetlen katonai egységek működtek inka hadvezérek irányítása alatt. Cuscóban alig 200 spanyol állomásozott több millió ellenséges indián gyűrűjében!
Cusco főtere, szemben a jezsuita templom, balra a Katedrális és a Győzelem temploma
Ezért a hódítók számára élet-halál kérdése volt egy hozzájuk hű inka trónra emelése. Így került az uralkodói borla Atahualpa harmadik fivérének, Manco inkának a fejére alig egy hónappal Cusco elfoglalását követően. Manco azonban nem állt a spanyolok oldalára, így hamarosan fogságba vettették, ahonnan 1535-ben megszökött és a spanyol ellenes felkelés élére állt.
Míg egyik hadvezére a Pizarro által frissen alapított fővárost, Limát vette ostrom alá, addig ő maga Cuscót próbálta meg visszaszerezni. A nyolc hónapos ostrom során az egész várost visszafoglalták, a spanyolok kezén már csak a mai Győzelem temploma helyén álló épület maradt. A legenda szerint ekkor, az utolsó pillanatban megjelent Szűz Mária és Santiago de Matamoros, a spanyolokat a mórok ellen hasonlóképpen megsegítő Szent Jakab, és az indiánokat gyilkolva megmentette a spanyolokat. Így vált mórölő Szent Jakabból kecsuaölő. A valóság ennél sokkal prózaibb. Valójában chilei hódítóútjáról az utolsó pillanatban visszaérkezett Diego de Almagro, Pizarro alvezére mentette föl a várost. Az inka harcosok, lévén földművesek egyszerűen szétszéledtek, Manco inka pedig az Urubamba folyó völgyében az őserdő felé menekült.
A Francisco Pizarro egyik féltestvére, Hernando által vezetett spanyolok azonban üldözőbe vették, ám a 70 lovasból és 30 gyalogosból álló egység Ollantaytambónál szembe találta magát Mancónak a teraszok tetejéről nyilaikat kilövő őserdei íjászaival. Az inkák ezen egyetlen jelentős győzelméhez hozzájárultak a spanyoloktól zsákmányolt fegyverek is, továbbá az, hogy a lovak ellen eltérítették a folyót.
A spanyolok feltartóztatását követően Manco az Urubamba folyón lefelé, az őserdőbe húzódott vissza egészen Vitcosig, ám az őt üldöző Rodrigo de Ordoñez elfoglalta és kirabolta Vitcost. Mancónak az éj leple alatt sikerült elmenekülnie, azonban a spanyolok magukkal vitték fiát, Titu Cusit, az ott talált néhány inka uralkodói múmiát, valamint szent tárgyakat, közöttük a Nap aranyból készült képmását.
A spanyoloktól szorongatott Manco Vitcos helyett a nehezebben megközelíthető, távolabbi Vilcabambába helyezte át székhelyét. 1539-ben egy másik Pizarro fivér, Gonzalo vezetett hadjáratot Vilcabamba elfoglalására. Az inkák Machu Pucara erődnél visszaverték a támadást, majd a megerősített spanyolok elől elmenekültek. A spanyolok eljutottak Vilcabambába, majd ismét sikertelenül üldözték Mancót, csupán főfeleségét sikerült foglyul ejteniük, akit Cuscóba hurcoltak, megerőszakolták és megölték.
1542-ben Manco hét, a spanyolok közötti polgárháborúban vesztes almagristát fogadott be Vitcosba, akik két évvel később meggyilkolták a nekik menedéket adó uralkodót.
Halálát követően három fia váltotta egymást a trónon. Több évtizedes alkudozás következett a gyarmatosítókkal, melynek eredményeképpen az inka uralkodók sorra behódoltak, keresztény hitre térnek, majd a spanyolok bebocsátást nyertek Vilcabambába, mígnem 1571-ben Manco harmadik fiát, Tupac Amarut koronázzák inkává. Ő azonban a nemrégiben kinevezett Francisco de Toledo alkirállyal találta szembe magát, aki elég erősnek érezte a spanyol uralmat és idejét múltnak bármifajta inka hatalom létét, hogy akár erővel is felszámolja azt. Az ürügyet Vilcabambába küldött követének meggyilkolása szolgáltatta.
Francisco de Toledo alkirály
Az 1572 júniusában Vilcabamba vidékére behatoló, Hurtado de Arbieto vezette spanyolok előőrsével az inkák szembeszálltak, ám a mindkét oldalon több halottat követelő több órás ütközet végén visszavonultak. A Vilcabambát védő Huayna Pucara erőd bevételéhez még a spanyolok rohama volt szükséges, de a következő erődöt, Machu Pucarát már védők nélkül találták. 1572. június 24-én a spanyolok ellenállás nélkül vonultak be az indiánok által felgyújtott és elhagyott Vilcabambába, ahol a fő idolt rejtő Naptemplom ugyancsak lángokban állt.
A korábbi tapasztalatokból okulva, amikor az őserdei vidékén menekülő inka rendre kicsúszott a harapófogóból, a spanyolok idejekorán lezárták a lehetséges menekülési útvonalakat, majd különböző irányokba járőröket küldtek ki, hogy elfogják a menekülő inkát. Az egyik járőrnek a kezére került Punchao, a Nap aranyból készült szent képmása, amelyben a leírások szerint az elhunyt inkák szívéből fennmaradt hamut őrizték. Nem sokkal később a Martín García Oñas de Loyola – őt láthattuk vőlegényként a cuscói festményen – által vezetett járőr tábortűzre figyelt fel az éjszakai őserdőben. Amint megrohanták a rejtekhelyet Tupac Amaru inkát mindössze néhány szolgája és felesége kíséretében találták. Micsoda méltatlan vég! A nem is oly régen az Újvilág leghatalmasabb uralkodójának tekinthető inkát űzött vadként ejtette foglyul egy maroknyi spanyol! García láncra verve hurcolta foglyát Cuscóba, ahol 1572. szeptember 24-én kivégezték, fejét pedig póznára tűzve közszemlére tették. A jelentőséget vesztett és szinte megközelíthetetlen Vilcabambát elhagyták. Benőtte az őserdő és feledésbe merült. Egy korszak végérvényesen lezárult. Maradtak a legendák az inkák utolsó fővárosáról és az ott elrejtett kincsekről.
Tupac Amaru rabláncon, előtte az inkák legfontosabb, utolsónak maradt idolja (forrás: Felipe Guaman Poma de Ayala: El primer nueva corónica y buen gobierno)
