Kevés olyan ősi civilizáció létezett a történelemben, amelyet annyi misztikum leng körül, mint a majákét. Ez nem csak akkor igaz, amikor a most legtöbbeket foglalkoztató világvége rejtélyét akarjuk megfejteni, de akkor is, ha a maja civilizáció felemelkedését és bukását próbáljuk megérteni.
Ami az előbbit illeti, egészen az 1960–70-es évekig tartotta magát az az elképzelés, hogy a maja civilizáció valójában nem is jöhetett volna létre ott, ahol létezett. Úgy tartották, hogy a későbbi klasszikus kori maja városoknak otthont adó guatemalai–mexikói őserdei környezet nem alkalmas arra, hogy ott fejlett civilizáció alakulhasson ki. A környezet feltételezett alkalmatlanságát látszott alátámasztani az is, hogy a hegyvidéken i. e. 1200, az alföldi régióban pedig i. e. 900 előttről nem ismertek maja lelőhelyet, miközben Mexikó más részein sok évszázaddal korábbi települések léteztek. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a Mezoamerikában később oly fontos tápláléknövények, mint a kukorica, a bab és a tök, valamint a chili háziasítása egyaránt a maja területen kívül történt, csakúgy mint a kerámiaművesség kialakulása, akkor nem meglepő annak az álláspontnak a kialakulása, mely szerint a maja kultúrát úgy kell tekinteni, mint a Közép-Mexikóban kialakult civilizáció másodlagos megnyilvánulását.
Ez az álláspont akkor vett fordulatot, amikor a régészek a szó szoros értelmében elkezdtek a maja városok mélyére ásni. Erre különösen azok a városok mutatkoztak alkalmasnak, amelyek a klasszikus korszakban nem váltak fontossá, azaz a későbbi nagyméretű, látványos épületek nem akadályozták a legkorábbi településhez való hozzáférést. Ez történt az észak-belizei Cuellóban is, amelynek legkorábbi települési fázisát i. e. 2500–1300 közé keltezték a régészek, és i. e. 1000 táján már olyan, fehér vakolattal ellátott emelvényen álló épületeket foglalt magában, amelyek egy kb. 5 m átmérőjű kerekded épületet és egy 13x6 m-es ovális platformot fogtak közre. Azaz Cuello már ebben az időszakban közösségi épülettel és térrel rendelkező, földművelést folytató, állandó település volt, amelyet kereskedelmi kapcsolatok fűztek a 150 km-re fekvő Maja-hegységhez, majd az azt követő évszázadokban a még távolabbi Motagua-völgyhöz, ahonnan a maják számára legértékesebb anyagot, a jádét importálták.
Cuello maja település első házainak feltárása, fölöttük a későbbi város egyik piramisa
A Cuellóban és az azóta másutt is feltárt épületek, kerámia- és kőleletek egyértelműen azt mutatják, hogy az ilyen települések a későbbi maja kulturális hagyomány előfutárának tekinthetők, azaz a maja civilizáció nem másutt, hanem helyben alakult ki, sőt az i. e. I. évezred végére olyan nagyvárosok jöttek létre, mint pl. a guatemalai őserdő mélyén rejtőző El Mirador, amihez foghatónak Mezoamerikában alig akad párja ebben a korai időszakban.
Mirador, a preklasszikus korszak legnagyobb maja városának képzeletbeli rekonstrukciója
A legutóbbi évtizedek kutatásai tehát tisztázták a maja civilizáció kialakulásának kérdését, ugyanakkor annak összeomlása mind a mai napig viták kereszttűzében áll. Amit biztosan tudunk az az, hogy a maja civilizáció 8. századi, minden korábbit felülmúló virágzásának rendkívül gyorsan, néhány évtized alatt vége szakadt. Az időszámítás megszállottjainak tartott maják egyszerre csak felhagytak a datált feliratok készítésével, – az utolsó biztosan keltezett sztélét a mexikói Toninában állították i. sz. 909-ben –, és az uralkodókat dicsőítő sztélék állításával. A városok vallási, politikai központjának számító szertartási kerületeket elhagyták, és az élet, legalábbis a középső, őserdei régióban visszatért egy sokkal korábbi falusias szintre, a hajdani hatalmas piramisokat csupán zarándokhelyként használták.
A bukás feltételezett okai között évtizedek óta jelen vannak a különféle környezeti és/vagy emberi tényezők. A termőtalajnak évszázadokon át növekvő kiaknázása nyomán bekövetkező terméketlenné válása, a városokat tápláló sekély tavak feltöltődése folytán fellépő vízhiány, a városokon belül kirobbanó társadalmi válságok, melyet a lakosságnak a növekvő adóterhek vagy éppen idegen istenkultuszok terjedése miatti elégedetlensége váltott ki, de természetesen éppúgy felmerült az állandók háborúk és járványok okozta népességcsökkenés, vagy éppen fordítva, a túlnépesedés okozta élelemhiány, ami a városokon belüli és városok közötti összeütközésekhez vezetett.
Csatajelentet ábrázoló falfestmény Bonampak város egyik épületének belsejéből
Az eredendő okok máig nem tisztázottak, de a legutóbbi idők környezetrekonstrukciós vizsgálatai – mexikói és karibi tavak üledékekből nyert pollenminták, illetve a fák évgyűrűin alapuló kormeghatározás – azt mutatják, hogy a klasszikus korszak legutolsó periódusában több évtizedes szárazság sújtotta a régiót. Ezt a korábbi évszázadokban valószínűleg képes lett volna túlélni a maja civilizáció – ismerünk is válságos időszakokat a korábbi maja történelemből –, ám az i. sz. 9. századra a maja terület népessége elérhette azt a szintet, ami az adott környezeti, és mindenek előtt technológiai viszonyok között – ne feledjük, a maják a „kőkorszakban” éltek – a maximumot jelentette. Ebben a helyzetben egy több évtizedes szárazság már katasztrofális következményekkel járhatott. A drasztikusan és éveken át ismétlődően csökkenő termésmennyiség élelemhiányhoz, alultápláltsághoz, betegségekhez, konfliktusokhoz vezetett, és visszavonhatatlanul megrendült a bizalom az addigi „világrendet” fenntartó társadalmi „felépítményben”. A maja parasztok és kézművesek többé már nem hittek abban, hogy a közösség vezetői képesek garantálni a természetfölötti erők támogatását, ha pedig így van, akkor mi értelme lett volna tovább folytatni a hatalmas épületek mindig nagyobb méretben történő újjáépítését, az uralkodókat dicsőítő domborművek és feliratok faragását. A közös hiten alapuló együttműködésre épített, összetett társadalomszervezet egyszer s mindenkorra megbomlott, és a lefelé tartó spirálból többé már nem volt visszatérés.
