1559-ben Andrés Hurtado de Mendoza alkirály az egykori inka főváros, Cusco főbírájává nevezte ki az elsősorban krónikásként híressé vált Juan Polo de Ondegardót. Egyúttal arra is utasította, hogy végre eredményes kampányt indítson a bálványimádás ellen, s mint annak legfőbb szimbólumait, gyűjtse össze az uralkodók és családtagjaik múmiáit. Az 1532–33-ben elsőként Cuscóba érkező spanyolok csodálattal számoltak be a város centrumában található Qorikancháról, az Aranynegyedről, az inkák legfontosabb kultuszhelyéről. Nem csupán az épületeket díszítő arany- és ezüstborításról és a kertben található természetes méretű nemesfém szobrokról, hanem arról is, hogy a Napnak és a Holdnak szentelt templomokban őrizték az inka uralkodók, illetve feleségeik múmiáit rangjelző szimbólumaikkal együtt.
A cuscói Qorikancha maradványai a ráépült Santo Domingo-kolostorral
A dél-perui hegyvidéken az elődök kultusza évszázadok óta olyannyira fontos volt, hogy még a temetési szertartást követően sem kívántak elválni az elhunytaktól. Sokat közülük olyan kőből vagy adobéból épített temetkezési tornyokban, ún. chullpákban helyeztek el, ahol a természetes úton mumifikálódott halottakat meglátogathatták, sőt onnan elő is hozhatták azokat. Így történt a mumifikált, és a cuscói templomokban elhelyezett inka uralkodókkal is, akiket fontos ünnepek alkalmával Cusco főterére vittek. Azok részt vettek a szertartásokon, jóslatokat kértek tőlük, tehát jelképesen tovább éltek utódaikkal együtt, befolyást gyakoroltak azok életére.
Jelentőségük ismeretében nem csodálkozhatunk azon, hogy a cuscóiak bármi áron szerették volna megóvni uralkodóik múmiát attól, hogy a spanyolok kezére kerüljenek. A város1533-as elestét követően némelyiket élelemtárolóban, másokat hatalmas korsókban vagy éppen falfülkékben rejtettek el. Ez egészen Polo de Ondegardo akciójáig sikerrel járt, neki azonban már a kinevezését követő évben sikerült felkutatnia és megszereznie nem csupán az inka uralkodócsaládok még létező múmiáit, hanem a hozzájuk kapcsolódó uralkodói szimbólumokat is, sőt azokat a szobrokat is, amelyek bizonyos eseményeken „helyettesítették” az uralkodó múmiáját. Amikor az egyik uralkodó Thupa Inka Yupanqui dédunokája, az ugyancsak krónikásként híressé vált Garcilaso de la Vega Polo cuscói házában megtekintette a múmiákat, úgy találta, hogy azok tökéletes állapotban vannak, úgy felöltöztetve mintha elevenek lennének, még a királyi fejpántot is viselték. Amikor megérintette anyja nagybátyjának, Wayna Qhapaqnak egyik ujját, az olyan érzést keltett benne, mintha fából lenne.
Szertartás az elhunyt uralkodó és felesége "részvételével" Az elhunyt uralkodó múmiája Garcilaso leírásának megfelelően ülő helyzetben, kezét mellén nyugtatva, uralkodói szimbólumával látható. A háttérben faragott kövekből rakott chullpa egy halott maradványaival (forrás: F. Guaman Poma de Ayala: Nueva Corónica y Buen Gobierno)
A múmiák közül azonban hiányzott dédapjáé. Az ugyanis még a spanyolok megérkezése előtt, az inka polgárháború idején megsemmisült, amikor a győzelemre álló Atawalpa inka hadvezérei nem csak az ellenlábas Waskar inkát támogató leszármazottakat tizedelték meg, hanem még azok egyenes ági felmenőjének, Thupa Inka Yupanquinak múmiáját is elégették! Hasonló sors jutott osztályrészül a birodalmi hódításokat elindító Viracocha inkának is, ám az ő múmiáját már Gonzalo Pizarro égette el évekkel később. A helyiek azonban mindkettőjük hamvait összegyűjtötték, így próbálták fenntartani kultuszukat.
Garcilaso látogatását követően Polo az általa összegyűjtött múmiák egy részét Limába küldte, hogy az alkirály is megszemlélhesse azokat, a többit pedig Cuscóban titokban eltemette, nehogy ismét a helyiek kezébe kerülve továbbra is a bálványimádás tárgyául szolgáljanak. A Limába került múmiákat a San Andrés Kórházban állították ki, ahol több mint nyolcvan évig voltak láthatóak. Későbbi sorsuk ismeretlen, az ezredforduló környéken ott végzett radarvizsgálatok és ásatások során nem sikerült a nyomukra bukkanni.
Hasonló sors várt arra a kicsiny, minden másnál szentebb aranyszoborra is, amelyben az elhunyt uralkodók elhamvasztott szívének hamuját tartották. A szobrot a spanyol behatoláskor kimenekítették Cuscóból, majd 1572-ben Tupac Amaru elfogásakor a hódítók kezére került (lásd a Vilcabamba... c. bejegyzést), és Francisco Toledo alkirály zsákmánya lett. Az ő hagyatéki leltárában még szerepelt Spanyolországban, aztán egyszer és mindenkorra nyoma veszett.
Részlet az Égi királyok – Földi istenek. Latin-Amerika ősi civilizációi címmel hamarosan megjelenő kötetből.
