Az ősi maja civilizáció felfedezése és a maja írás megismerése a kezdetektől fogva kéz a kézben haladt. Így történt ez már az 1549-ben a Yucatán-félszigetre érkező Diego de Landa esetében is. A ferences barát, aki „az ördög babonaságait és csalásait” tartalmazó maja kódexek tucatjait vetette máglyára a yucatáni Maníban tartott autodafé során, nem csak az akkoriban ismert maja romokról, az azokat ékesítő stukkószobrokról, véletlenül előkerült sírleletekről adott hírt, hanem a maja írásról is. Beszámoló a yucatáni dolgok állásáról című munkájában egy helyi indiántól nyert ismeretek alapján állította össze a maga maja ABC-jét oly módon, hogy az általa elsorolt spanyol hangokhoz rendelte maja informátora által megjelölt írásjegyeket. Így paradox módon éppen annak a Landának az ABC-je lett mintegy négy évszázaddal később a maja írás „Rosetti-köve”, aki 1562 júliusában tűzre vetette a maja írás talán legfontosabb emlékeit. A pusztítást mindössze négy maja kódex élte túl. Az ismeretlen körülmények között Európába került, és az őrzési helyük után drezdainak, madridinak és párizsinak nevezett kódex, valamint az 1965-ben, a hírek szerint egy száraz mexikói barlangból előkerült Grolier-kódex.
Az egyik „túlélő”, a Madridi kódex egy lapja
A maja városokkal elsőként találkozó, s azokról a legkorábbi beszámolókat hátrahagyó hódítók halálával a maja városok is a feledés homályába merültek. A szélesebb közvélemény akkor értesült először létezésükről, amikor az 1830–40-es fordulóján közel-keleti úti beszámolóival már sikert arató amerikai John Lloyd Stepens úgy határozott, hogy a korábbi utazók által Izrael elveszett törzseinek, az ókori egyiptomiaknak vagy a tengerjáró föníciaiaknak tulajdonított romvárosok felkutatása céljából beveszi magát a közép-amerikai dzsungelbe. Útjának egyik első állomására, a hondurasi Copánba hatalmas romok híre vonzotta. A két és fél évszázad múltán újra felfedezett városban azonban nem csupán piramisokra bukkant, hanem különös kőfaragványokkal is szembetalálta magát. Egyikük felfedezéséről és első benyomásairól ekképpen számolt be:
„Amikor keresztülvágtuk magunkat Copán buja növényzetén, egy körülbelül 14 láb magas, 3 láb széles és vastag négyzetes kőoszloppal találtuk szembe magunkat. A hatalmas kőtömb mind a négy oldalát aljától a tetejéig erősen kidomborodó relief borította. Az előlapon egy különlegesen és gazdagon öltözött emberi alak volt látható. Arca, ami nyilvánvalóan portré, ünnepélyes és komor, alkalmas arra, hogy szemlélőjében rémületet keltsen. A hátoldalon minden addig látottól eltérő ábrázolás volt látható. A kőoszlop oldalait hieroglifák borították… Úgy gondoltuk, az emberek, akik ezt a sztélét állították, domborműves lapjain saját magukról szóló beszámolót örökítettek meg, amelynek segítségével egy napon többet megtudhatunk erről a múltba tűnt fajról, és fellebbenthetjük a fátylat e város titkáról.”
Stephens megállapítása telitalálat volt! Nem csupán azt ismerte föl, hogy az egyik oldalán díszes viseletű, előkelő személyt ábrázoló sztélé túloldalán található furcsa, négyzetes tömböket formázó bonyolult vésetek írásjegyek, hanem azt is feltételezte, hogy az azokból álló szöveg az elülső oldalon látható személyről, s rajta keresztül az egész városról szól. Ennek igazolására azonban még több mint egy évszázadot kellett várni, amikorra a maja írás megfejtése odáig jutott, hogy bizonyítani lehetett Stephens megérzéseinek helytállóságát.
Copán H-sztélé (i. sz. 730) 1839-ben és 2011-ben
Stephens felfedezőútja azonban nem csupán tudományos értelemben volt siker. Az Egyesült Államokba való visszatérését követően, 1841 júniusában megjelent Úti élmények Közép-Amerikában, Chiapasban és a Yucatánon című műve valódi bestseller lett: három hónapon belül tizenkétszer látott napvilágot.
A labnái Boltív 1841-ben (Kerék Eszter reprodukciója Stephens Úti élmények... c. könyvéből)
...és 2012-ben
Az úti beszámolókra akkoriban igen fogékony nagyközönség érdeklődését ez az eleven elbeszélő stílusban megírt, remek illusztrációkkal ellátott mű keltette fel az addig csaknem ismeretlen maja városok és emlékeik iránt. Nyilván ezek a sikerek is hozzájárultak ahhoz, hogy Stephens 1841–1842-ben újabb közép-amerikai felfedező utat tett, és az arról szóló két kötetes műve is hasonló sikert aratott.
A tulúmi El Castillo 1842-ben (Kerék Eszter reprodukciója Stephens Úti élmények... c. könyvéből)
...és 2011-ben
Ez olyannyira felkeltette az akkoriban már nem csak az Egyesült Államokban tartózkodó, hanem a washingtoni Smithsonian Intézetnek zoológiai gyűjtést is végző Xántus János érdeklődését, hogy nem csak megvásárolta Stephens munkáját, hanem arra is módot talált, hogy dedikáltassa is a szerzővel, amely végül a budapesti Néprajzi Múzeum könyvtárát megalapozó gyűjtemény részévé vált.
Stephens dedikációja Xántusnak, New York, 1857-ben (Kerék Eszter reprodukciója Stephens Úti élmények... c. könyvének 1856. évi kiadásából, Néprajzi Múzeum könyvtára)
