1931-ben a pennsylvaniai egyetem múzeuma tízéves kutatóprogramot kezdett Piedras Negrasban. Noha a romváros csaknem négy évtizede ismert volt már, olyan mélyen helyezkedett el a Mexikó és Guatemala határán elterülő dzsungelben, hogy feltárása korábban szóba sem kerülhetett. Dacára annak, hogy a két ország határát képező „romok folyója”, az Usumacinta mentén több olyan romváros is megbújt az őserdőben – a freskóiról híressé vált Bonampak egészen 1946-ig ismeretlen volt –, amelyek emlékei a maja művészet legragyogóbb alkotásai közé sorolhatók.

Bonampak, I. sztélé részlete, a város uralkodója

Közéjük tartozott Piedras Negras is, ahonnan nem csak a maja írás és dinasztikus történelem megfejtése szempontjából később kulcsfontosságúvá váló sztélék kerültek elő, hanem egy olyan oltár is, amely az ősi maják világképének megértéséhez nyújtott alapvető ismereteket. Ehhez persze előbb meg kellett fejteni a maják írását… A maja időszámítás rendszere ugyanakkor már 1931-ben, az oltár előkerülése idején ismert volt, s így azt már a korabeli kutatók meg tudták állapítani, hogy az oltárt egy húszéves időszámítási periódus, ún. ka’tun lezárultakor, 9.13.0.0.0-ban, azaz i. sz. 692-ben állították.

Piedras Negras, az I. oltár elszállítása, 1931 (forrás University of Pennsylvania Museum)

De hogy ki és miért arra csak a legutóbbi évtizedekben derült fény. Az oltár peremére vésett felirat szerint a város trónját i. sz. 687–729 között elfoglaló II. Yo’nal Ahk király megemlékezett a város első királyáról, aki i. e. 4691-ben uralkodott, majd a szöveg ekképpen folytatódott: 4 Ajaw 8 Kumk’u-kor letelt 13 bak’tun [5125 év]. Ekkor az „Evezős” Jaguáristen és az „Evezős” Rájatüske isten az ég szélén felállították a tűzhelyet [egy másik városból származó felirat szerint három követ], melynek II. Yo’nal Ahk király egy másik elődje is tanúja volt. Ezt követően a Hatodik Ég Urának [Kukoricaisten?] parancsára az új tűzhely köveit összekapcsolták.

Piedras Negras, I. oltár, a felirat részlete

Ez a számunkra balladai tömörségű szöveg igen nehezen értelmezhető – hiszen nem ismerhetjük azokat a hozzá kapcsolódó mítoszokat, amelyeket a korabeli emberek születésüktől fogva számtalanszor hallhattak –, de a mondanivalója valahogy így foglalható össze: a város uralkodója megidézi azt az elődjét, akit nyilvánvalóan csakis mitikus uralkodónak tekinthetünk, hiszen i. e. 4691-ben nem hogy Piedras Negras nem létezett, de Mezoamerika ősi népei is éppen csak ismerkedtek a földműveléssel. Ezen mitikus király „uralkodását” követően telt le 4 Ajaw 8 Kumk’u-kor – a mai ismereteink szerint i. e. 3113/4-ben – egy 13 bak’tun-nyi időszak, és kezdődött el újabb, több mint ötezer éves periódus, mégpedig egy új tűzhely három kövének elhelyezésével.

                Az idézett szöveghez hasonlóan az egykorú, azaz a maja civilizáció i. sz. 3–9. századi klasszikus korából származó túlságos rövid, tömör feliratok nem teszik lehetővé, hogy igazán megértsük a történet mondanivalóját, ám szerencsénkre a spanyol hódítást követő első években, valamikor 1530–1550 között lejegyezték a guatemalai kicse-maja indiánok teremtéseposzát, kicse nyelven a Popul Vuht, azaz a Tanács Könyvét. Az ebben foglaltak szerint az idők kezdetén egyedül az Őstenger és a Teremtő istenek léteztek. Ez utóbbiak alkották meg a Földet (amit a maják egy óceán tetején lebegő krokodilként vagy teknősként képzeltek el) és rajta a hegyeket. Ám mindez hiábavaló volt, mert nem volt, aki tisztelje és gondoskodjon az égiekről. Ezért akartak embert teremteni. Ez azonban fény és táplálék híján sikertelennek bizonyult, hiszen az először sárból megformált emberek nem tudtak beszélni, mozogni, következésképpen gondoskodni teremtőikről. Így aztán egy hatalmas áradás elpusztította őket, s hasonlóképpen jártak a fából készített emberek is, mígnem megszületett a fény, és rábukkantak a kukoricára, amelyből az isteneket tisztelni tudó, róluk gondoskodni képes embert lehetett gyúrni.

                Ennek a teremtéseposznak a legfőbb mondanivalója tehát az, hogy egy ingatag, sötét helyen (ősóceán) a szilárd pont (föld) megteremtésével válik lehetővé minden egyéb más, így magának az embernek a létrehozása, ami a különböző módon elpusztult világokhoz hasonlóan többször is lezajlik, míg az isteneket tisztelő és róluk gondoskodó emberek létre nem jönnek. Azaz meg nem teremtődik az az egyensúlyi helyzet, amely akkor tartható fenn, ha minden szükséges alkotóelem – istenek–föld–fény–táplálék (kukorica)–ember–emberek által megfelelően óvott istenek  – rendelkezésre áll a világ rendjének fenntartása érdekében.

                Mindezek fényében úgy értelmezhetjük a Piedras-Negras-i oltárra vésett szöveget, hogy az az egyik korszak/világ végéről, és egy újabb kezdetéről beszél, amelynek teremtő aktusa egy új tűzhely (szilárd pont, a világmindenség centruma) létesítése volt. Ebbe a ciklikusan ismétlődő folyamatba helyezte bele saját magát és feltételezett elődeit Piedras Negras uralkodója, és ez a teremtésmítosz, illetve világkép kapcsolhatta össze a majákat az időszámítás előtti évszázadoktól kezdve egészen a spanyol hódításig, létrehozva egy közös kultúrát, amelynek leglátványosabb elemei az ősi maja városok dzsungel fölé magasodó piramisai voltak. Feltehetően annak a világképnek a centrumában, ahova a korai ősök az első tűzhely köveit elhelyezték.

Tikal, az I-III. piramis oromdíszei az őserdő felett