Sylvanus Griswold Morley amerikai régész 1932. április 18-án, majd azt követő napon az alábbi sorokat jegyezte fel naplójába:

 „Ezen a reggelen Gustav és én az A csoportban dolgoztunk… Míg Gustav néhány embere az 51. sztélé oldalai mentén ásott, hogy a délutáni felállításhoz készítsék elő… [addig] mások az 53. sztélét ásták körül, amelynek oldalai díszítetlenek voltak. Ez ugyancsak arcára borulva feküdt, és Gustav nagyon kételkedett abban, hogy a föld felé néző oldalán bármiféle faragvány legyen. Ezúttal azonban melléfogott… [A sztélé] nem volt nagy, de a rajta levő dombormű annál pompásabb. Az alak jobbjában dárdát tart, baljában pedig egy kis kerek pajzsot, melyen egymást keresztező sávok látszottak. A faragvány csodálatos, és mi mindannyian nagyon elégedettek voltunk… A kettétört sztélé alsó részét kiástuk, és összeillesztettük a hosszabb felső résszel. A dátum 4 Ahau 13 Yax-al kezdődött, a bevezető sorozat tehát 9.15.0.0.0-nek felelt meg.”

 Sylvanus Morley Copánban (forrás Wikipedia)

Noha a közép-amerikai őserdők mélyén megbúvó maja városok felfedezése több mint egy évszázaddal korábban megkezdődött, az egyik leghatalmasabb város, Calakmul egészen 1931-ig rejtőzött ismeretlenül a Guatemala és Mexikó határvidékén elterülő máig csaknem lakatlan őserdőben. A chicle, azaz „rágógumi korszak” azonban oda is elvitte a felfedezőket. Cyrus L. Lundell biológus a rágógumi alapanyagát adó gumifák után kutató egyik chiclero vezetésével jutott el Calakmulba, és a városközpontban magasodó két piramis után nevezte el a frissen felfedezett romvárost Ca-lak-mulnak, azaz Két szomszédos piramisnak. Óriási kiterjedésén túl a város másik sajátossága az ott felállított feliratos sztélék minden más maja várost meghaladó száma volt.

Felállított sztélék Calakmulban az 1930-as években

Ez utóbbi keltette fel különösképpen Morley érdeklődését, aki az I. világháború idején kezdte el a fellelhető maja feliratok összegyűjtését, kiadását és továbbiak felkutatását. Ehhez biztosított számára intézményi hátteret a washingtoni Carnegie Intézet, amely 1924-től a közép-amerikai spanyol hódítás előtti kultúrák minél teljesebb megismerése jegyében a leginkább kutatott és legtöbb eredményt ígérő maja civilizáció legfőbb városaira összpontosítva expedíciók egész sorát küldte a guatemalai Peténbe és a Yucatán-félszigetre. Ennek az intézetnek a Történetkutatási Osztályát vezette Morley, és Chichén Itzában dolgozott, amikor Lundell a felfedezés hírével odaérkezett. A feliratos kőemlékek hírére Morley haladéktalanul a helyszínre utazott.

A calakmuli I. piramis, melynek lábánál a Morley által felfedezett sztélék álltak

A megelőző évtizedek során felfedezett városok feltérképezése és egyes épületeik feltárása mellett a korszak kutatóinak elsődleges célja éppen az volt, hogy minél több felirat összegyűjtésével meg tudják fejteni a maja írást, illetve a feliratokon található dátumok segítségével felállítsák az egyes városok, és általában a maja civilizáció minél pontosabb kronológiáját. Az ekkor már néhány évtizede megfejtett maja időszámítás ismeretében ez utóbbi nem jelentett megoldhatatlan feladatot, míg az előbbire még évtizedeket kellett várni. Ennek tudható be, hogy Morley már a megtalálás pillanatában meg tudta állapítani, hogy a naplójában 53-as sorszámmal jelölt sztélét 9 baktun, 15 katun, 0 tun, 0 uinal, 0 kin, 4 Ahau, 13 Yax napján, azaz i. sz. 731. augusztus 22-én állították, ám arról fogalma sem lehetett, hogy a domborművön vele farkasszemet néző alak ki is lehet valójában. Erre már csak évtizedekkel Morley 1948-ban bekövetkezett halála után derült fény.

 Az 53. sztélé rajza és fényképe

Morley 1932-es expedícióját követően a város ismét elhagyatottá vált, az ásatások más helyszínekre összpontosultak, ugyanakkor éppen a Morley által publikált sztélék hívták fel a figyelmet a feltáratlan, s ennél fogva őrizetlenül maradt város eme a sajátosságára. Így aztán, amikor Calakmul kutatása évtizedek múltán ismét előtérbe került, a régészek döbbenten szembesültek a Morley által kiásott és felállított sztélék csonkjaival. A dolog természetéből adódóan, máig ismeretlen körülmények között, valamikor az 1960-as években nem csak hogy ellopták a calakmuli sztélék jelentős részét, hanem ezt úgy hajtották végre, hogy az elsősorban az előlapjukon díszített faragványok domborműves részét egyszerűen lefűrészelték azt sem bánva, hogy a dombormű darabokra törik, illetve a szélék oldallapján levő feliratok végképp megsemmisülnek. A kb. 15-50 cm vastag, 1-1,5 méter széles, esetenként három méternél is magasabb mészkő sztélék domborműves részét így ugyanis könnyebb volt átszállítani az őserdőn. Sorsuk részben máig tisztázatlan, mindenesetre akad közöttük olyan, amely végül is közgyűjteménybe került, így a Morley által naplójában megörökített 53. sztélé a budapesti Néprajzi Múzeumba.

 Megcsonkított sztélé az I. piramis lábánál, oldalán jól látható a felirat maradványa

Calakmul 1980-as években megkezdett, egészen máig tartó kutatása fényt derített arra, hogy az eredetileg alighanem Ox Te’ Tuun (Három kő helye) névre hallgató város a maga harminc km²-es területével és több mint 50 000 lakójával az egyik maja „szuperhatalom”, a Kaan (Kígyó) királyság székhelye volt. Ez a királyság vívta i. sz. 556-tól a mintegy 150 évig tartó maja „csillagok háborúját” a másik maja metropolisszal, Tikallal. Ennek során vált Calakmul a maja világ legnagyobb hatalmú városává egészen addig, mígnem az ismét magára találó Tikal 695-ben megsemmisítő vereséget mért Calakmul uralkodójára, Yuknoom Yich’aak K’ahk’-ra, vagy ahogy jobban ismert, Jaguármancsra. Az uralkodó sorsa sokáig kétséges volt. A tikali uralkodó győzelmi felirata ugyanis arra utalt, hogy a vesztes uralkodót feláldozták, ám egy 1997-ben Calakmulban feltárt uralkodói sírból napvilágra került edény felirata szerint a tárgy Jaguármancsé volt, ami azt látszott alátámasztani, hogy az uralkodó túlélte a katasztrofális vereséget, és saját székhelyén temették el. A kérdést egy alig egy hónappal ezelőtt publikált felirat döntötte el, mely szerint a vereséget követően alig fél évvel, 696. január 29-én Jaguármancs egy uralma alatt álló városba, La Coronába látogatott. Így halálának időpontja ismét nyitott kérdéssé vált, mint ahogy közvetlen utódainak trónra lépése is.

Jaguármancs földi maradványai a campechei múzeumban, a kép közepén a nevét viselő tányér

Az azonban bizonyos, hogy a legközelebbi ún. katunforduló (7200 napos, azaz kb. 20 éves ciklus letelte) alkalmával, 702-ben már egy másik uralkodó állíttatott fel hét sztélét, amelyet a következő, 15. k’atun-vég alkalmából, 731-ben újabb héttel toldott meg. Ezeket fedezte fel Sylvanus Morley 1932-ben, s ma már tudjuk, hogy a rajtuk látható uralkodót Yuknoom Took’ K’awiilnak hívták. Ő látható a Néprajzi Múzeum sztéléjén jáde ékszerekkel díszes uralkodói viseletben, dárdával és kerek pajzzsal a kezében, lába előtt kuporgó foglyul ejtett ellenségével. Mintha nem is királyságának és virágzó civilizációjának végső bukása előtt állna. Sírja egyelőre ismeretlen, minden bizonnyal az őt ábrázoló sztélék mögötti I. piramis belsejében rejtőzik.

Jaguármancs halotti maszkja