4 Ajaw 8 Kumk’u napján eltelt 13 bak’tun. Ekkor az istenek egy új tűzhely, vagy másképpen Jaguár Trónjának három kövét helyezték el az ég szélén, majd ezeket összekapcsolták.

Ennyit, s nem többet állítanak azok az i. sz. I. évezredbeli maja feliratok, amelyek saját, máig tartó világuk megteremtéséről, az új világ sarokpontjainak rögzítéséről, s egyben egy újabb hosszú időperiódus kezdetéről szólnak – már ha helyesen értelmezzük e szövegek szimbolikus üzenetét.

Honnan hát az az egészen december 21-ig feltartóztathatatlanul fokozódó félelem a maják jósolta világvégétől?

Amennyiben ennek a hiedelemnek az eredetét szeretnénk feltárni, akkor egészen a mezoamerikai teremtésmítoszokig kell visszanyúlnunk. Ezek két legmarkánsabb állítása a világok újra és újra bekövetkező pusztulása, illetve az istenek önáldozata, ami lehetővé tette, hogy a világ újjászülessen, és létrejöjjön maga az ember. E teremtésmítoszok közé tartozik a Popul Vuh is, melyet a guatemalai kicse-maja indiánok körében 1530–1550 között, azaz már a spanyol hódítást követően jegyeztek fel, s amely az emberek megteremtése mellett több, kataklizmaszerű pusztulásról tesz említést.

Ez, a végül a 19. század második felében publikált teremtésmítosz minden bizonnyal hatással volt Ernst Förstemannra is, aki a drezdai királyi könyvtár vezetőjeként nem csak arra jött rá, hogy a csaknem másfél évszázada ott őrzött ún. Drezdai kódex a maják alkotása, hanem megfejtette a maja matematika és időszámítás legfontosabb sajátosságait, sőt néhány maja írásjegy jelentését is. Mindez persze távolról sem volt elegendő magának a kódexnek az elolvasásához, így alapvetően annak képi ábrázolásaira támaszkodva vonta le azt a következtetést, hogy a kódex utolsó lapján látható jelenet a világnak egy katasztrofális áradás által okozott pusztulását ábrázolja.

A Drezdai kódex utolsó oldala Förstemann feltételezett árvizével

Ha pedig így van, akkor már „csupán” arra a kérdésre kell választ adni: mikor következik ez be? Ehhez előbb a maja időszámítás rendszerét kellett megfejteni, majd azt össze kellett kapcsolni az általunk használt Gergely-naptárral. Amikor ez 1905-ben sikerült, akkor már meg lehetett állapítani, hogy a maja időszámítás kezdete, az a bizonyos 4 Ajaw 8 Kumk’u napja, egyszersmind a világ teremtése i. e. 3113-ra tehető, s mivel az is ismert volt, hogy az akkor letelt 13 bak’tun 5125 évnek felel meg, készen állt elmélet: a maják a következő hasonló időperiódus leteltére, azaz 2012. december 21-re jósolták a világvégét.

De valójában mennyire foglalkoztatta őket a 2012-es év? Bármilyen különös, a ma ismert 15 ezernyi maja felirat között mindössze kettő akad, amelyikben ez az év szerepel. A kettő közül szempontunkból a Tortuguero városából előkerült 6. kőemlék az érdekesebb. Eszerint egy újabb 13 bak’tun leteltekor, azaz i. sz. 2012. december 21-én Bolon Yokte’ K’uh ta (az Éjszaka Kilenc Ura) főszereplője lesz egy eseménynek (a dombormű sérülése miatt a felirat megfejtése kétséges – talán leszáll a házba vagy látni fogják feldíszítését a nagy szertartáson – ám az biztos, hogy az esemény a jövőre vonatkozik). Mindez pedig éppen hogy nem a világ végére, hanem annak fennmaradására utal.

Tortuguero, 6. Kőemlék               

Ha magával a 2012-es évvel oly kevés maja felirat foglalkozik is, az annál távolabbi jövő számos emléken felbukkan, némelyiken akár sok százmillió évvel későbbi időpont is. Ha ezeket nem is tekintjük másnak, mint játéknak a számokkal, vannak olyan, az i. sz. 3000-4000-es évekre vonatkozó dátumok, amelyeket a reális jövőre utaló időpontok közé sorolhatunk. Közülük a legfigyelemreméltóbb alighanem Pakal palenquei uralkodó esete. Az i. sz. 683-ban nyolcvan éves korában elhunyt uralkodó halotti templomán olvasható felirat Pakal ismételt trónra lépésére utal, s azt i. sz. 4772. október 23-ra prognosztizálja. Azaz úgy tekint a Feliratok Templomában eltemetett uralkodóra, mint aki az alvilági létet követően újjászületik, majd a távoli jövőben ismét trónra lép.

Palenque, Feiratok Temploma

Pontosan ez az újjászületés az, amit az uralkodó szarkofágjának fedőlapján megfigyelhetünk: a halálból visszatérő Pakal ifjú Kukoricaisten képében emelkedik fel az axis mundi, a maja világ/életfa mentén.

Pakal szarkofágjának fedőlapja

Ugyanez az eseménysor – a halott uralkodó kukorica/életfa képében történő visszatérése – jó néhány egyéb maja alkotáson is megjelenik. Legplasztikusabban az őrzési helyéről Berlini vázának elnevezett edényen, melynek egyik oldalán egy ravatalon fekvő maja uralkodót, míg a másikon egy piramis belsejében világ/életfa képében újjászületésre váró elhunyt uralkodókat láthatunk.

A Berlini váza kiterített rajza

Ha tehát a maja feliratokon megörökített dátumokat, de még inkább a mezoamerikai népek világképét vesszük alapul, akkor azt kell megállapítanunk, hogy azok tökéletesen ellentmondanak bármilyen „visszafordíthatatlan” világvége teóriának. Világképük alapvető jellemvonása a természeti jelenségekből levezethető ciklikusság volt. Azaz az abban való megingathatatlan hit, hogy a világ jelenségei végeláthatatlanul, újra és újra ismétlődnek.

Noha számtalan jelét láthatjuk annak, hogy a mezoamerikai népek körében jelen volt a félelem egy-egy ciklus végétől, a „világ” pusztulásától – jó néhányszor átélhettek hurrikánok, földrengések, vulkánkitörések okozta pusztítást –, azt is tudjuk, hogy ezek elhárítása érdekében a szó szoros értelmében minden áldozatra (saját magukon végrehajtott önáldozat, embertársaik föláldozása) képesek voltak, hiszen legfőbb céljuk éppen a világ rendjének mindenáron való fenntartása volt. Így hát, ha teremtésmítoszaikban szerepelnek is korábbi megsemmisült világok, azok minden esetben újjászülettek, azaz a pusztulást nem tekintették véglegesnek.

                S ha így volt, miért gondolkodtak volna másképpen épp a 2012. december 21-én letelő újabb nagy időszámítási ciklusról?